Lugosítás 2.

Pár évvel ezelőtt megbeszélést tartottunk munkatársaimmal a tárgyalóban. Meleg volt, mindenki előtt ásványvizes poharak hevertek. Egyszer csak az egyik, már nem annyira fiatal, de kifejezetten jó karban lévő kolléganőm – akit simulékony modora és komoly cselszövései miatt a háta mögött csak „mosolygó gyilkosnak” neveztek – elővett egy nejlonzacskót, amelyből a nála lévő kiskanállal kihalászott valami barnászöldes, növényi eredetűnek látszó port, beleöntötte a vizébe, hosszasan kavargatta az egyébként láthatólag nem oldódó töreket, és hirtelen felhajtotta az egészet. Ez volt az első találkozásom a lúgosítással.

Napjainknak népszerű teóriája ez. Ha beírom a Google-be, hogy lúgosítás, több ezer magyar nyelvű hivatkozás jön be, és nyilvánvalóvá válik az is, hogy egy jó nagy üzletág épül erre az elméletre. Eszerint egészségünk titka a pH-egyensúly, amely főként modern táplálkozási szokásaink miatt szokott megbomlani, méghozzá leginkább a savasság irányába.

Ugye, mindnyájan tanultuk annó kémiaórán, hogy vannak savas, lúgos és semleges kémhatású anyagok. A sav és a lúg – más néven: bázis – fogalma a folyékony vízben vagy más hasonló közegben értelmezhető. Amikor a savak vagy a lúgok folyékony vízben oldódnak, akkor reakcióba lépnek a vízzel, és H3O+ vagy OH-  ionok keletkeznek. Ha a H3O+, azaz oxóniumionok kerülnek túlsúlyba az OH--, azaz hidroxidionokkal szemben, akkor savas a kémhatás, fordítva pedig fordítva. A kémhatást egy 7-es középpontú skálán mérjük, ahol a 7 a semleges kémhatást, az annál nagyobb érték a lúgosat, az annál kisebb a savasat jelenti.

A lúgosítási elmélet szerint – idézem – „[m]int ahogy testünk szabályozza a hőmérsékletét, a vér pH-értékét is befolyásolja egy nagyon szűk tartományban; és mindent megtesz azért, hogy ezt fenntartsa. A vér elsavasodásának elkerülése végett a szervezet eltárolja a savakat a sejtekben, ezzel túlterhelve őket. Belső nedveink pH-szintje testünk minden egyes sejtjére hatással van; és ha a savasság hosszan tart, megzavarja az összes sejtszintű aktivitást - megakadályozza az életet magát. […] Forradalmian új kutatások szerint minden betegség egyetlen alapvető okból adódik; és ezek nem a kórokozók! Testünk túlsavasodása az, ami egészségügyi gondjainkért felelős.” Szintén az elmélet szerint főként táplálkozási okai vannak a savasodásnak, mert a hús, a sajt, az alkohol, a tojás, a kávé, a sok cukor mind savasít, pedig ezek teszik ki táplálékunk javát – márpedig fordítva kellene csinálnunk a dolgot: főképp lúgosító ételeket kellene ennünk.

Az egész eszmefuttatás központja ez az egy mondat: „A vér elsavasodásának elkerülése végett a szervezet eltárolja a savakat a sejtekben, ezzel túlterhelve őket.” Ha ez igaz, az elmélet is igaz. Hát akkor járjunk utána.

1. kérdés: Mivé válnak a bevitt táplálékok és italok bennünk?

Na, ez azért fogós kérdés, mert nagyon sokféle dolgot fogyasztunk, és azok sokszor különféleképpen bomlanak le bennünk. A szervezet saját sejtmagjai és a megevett húsok sejtmagjai például a májban bomlanak le, és melléktermékként húgysav képződik, amely a vérbe kerül. A vérben lévő húgysavat a vese kiválasztja, és az a vizelettel ürül belőlünk. A vizelet normál pH-ja a 4,5–8,5 közötti tartományban van, vagyis igen savas is lehet. Ha a vizelet savas, akkor az azt jelenti, hogy a vese savat választott ki. Ha kiválasztotta a savat, akkor mi halmozódik fel?

Amennyiben a vese elégtelenül működik, a vese képtelen lesz kiválasztani a húgysav egy részét, az fölhalmozódik, és lerakódik az ízületekben, köszvényt okozva. A vese egy feltűnően „intelligens” szerv – mindenesetre a mosóporoknál intelligensebb. Képes elkülöníteni egymástól a vízoldékony anyagcsere-végtermékeket és a szervezet számára továbbra is fontos cukrot, fehérjét, vörösvértestet, fehérvérsejtet – így rutinszerűen választja ki a húgysavat is. A vese megbetegedését több dolog is okozhatja, olyan kutatást azonban nem leltem, amely a túlzott savtermelődés és a veseelégtelenség között bármiféle kapcsolatot kimutatott volna, vagyis a savasodási állítás áttételesen sem igaz.

Nézzük az alkoholt. Majdnem mindenki ismerheti a másnaposságnak azt az állapotát, amikor ég a gyomrunk. Nyilván ég, mert savas – mondhatná egy lúgosítási szakember, csak éppen azt ne felejtsük el, hogy a gyomrunk így is savas: tele van ugyanis gyomorsavval. (Érdekes, a gyomrunk mégsem savasodási rizikófaktor.) Az alkohol (pontosabban: etanol, etilalkohol) pH-értékét tekintve úgy viselkedik, mint a semleges víz. Elfogyasztása után a gyomor és a belek nem kezdenek semmit az alkohollal; az közvetlenül felszívódik a véráramba, és a máj kezdi el feldolgozni, illetve kb. 5–10% feldolgozatlanul jut ki belőlünk: kiizzadjuk, kipárologjuk, kipisiljük. A máj lassan dolgozza fel az alkoholt, ezért maradunk sokáig részegek. A máj acetaldehiddé, majd ecetsavvá oxidálja az alkoholt, végül az ecetsav már további oxidáció nélkül széndioxiddá és vízzé bomlik. De előfordul, hogy a vese még az előtt kiszűri a véráramból az aldehidet vagy az ecetsavat, hogy az tovább bomolhatna, ilyenkor ezek az anyagok a vérárammal távoznak. Vagyis a gyomorégést inkább az előző éjszakai helytelen táplálkozás, illetve az erős szeszesitalok gyomorfalromboló hatása miatt érezhetjük, és megint ott tartunk, hogy ha a máj és a vese jól működnek, nem következhet be az általános savasodás.

2. kérdés: Fel tudnak-e halmazódni bennünk a savak egyáltalán?

Nem fogom végignézni az összes táplálékfajta útját a szervezetben, nézzük inkább fordítva, mert ez is érdekes kérdés. A nyugati, akadémikus tudomány álláspontja szerint ugyanis a normál táplálékkal belénk kerülő anyagokat a fent említett szerveink eltávolítják belőlünk. Kivételt ez alól kétféle állapot képez: ha a felelős szerveink – vese, máj, epe, gyomor, belek stb. – rosszul működnek, illetve bizonyos, egyáltalán nem egészséges kémiai anyagok jelenlétekor. Például egyes nehézfémek – ólom, higany,kadmium –, a növényvédőszerekben, illetve égéstermékként megjelenő dioxinok, az antibakteriálisként hirdetett ápolási cikkekben lévő triklozán mind fölhalmozódnak a szervezetben, mert nem tudjuk lebontani őket. Életmódváltoztatással, esetleg költözéssel, tisztító kúrákkal esetleg megszabadulhatunk ezektől az anyagoktól (a nehézfémektől még akkor sem biztos), ám a kémhatás megváltoztatása nem hat rájuk.

Következtetések

A matematikában az is elfogadott bizonyítási eljárás, ha az összes lehetőségről egyenként bizonyítjuk, hogy igaz; és az is elfogadott cáfolati eljárás, ha akár egyetlen részállításról bebizonyítjuk, hogy hamis. Ha innen nézzük, azt látjuk, hogy a savasodásnak nevezett jelenség létezése nehezen igazolható. Már nem írom le, de utánanéztem pár egyéb tápláléknak, és mindig azt találtam, hogy a létrejövő savat a szervezet eltávolítja, erre kifejezetten fel van készülve.

Mióta tudatosan igyekszem tájékozódni az egészséges életmód zavaros tengerén, napi szinten futok bele népszerű, ám rémesen ostoba elméletekbe. Ezeket onnan lehet felismerni, hogy szegmentálatlan állítások következnek egymás után anélkül, hogy a bizonyítás igénye fölmerülne. („A gombák a természetben lebontó szerepet töltenek be, és – ellentétben a növényekkel – szén-dioxidot termelnek oxigén helyett. Ha gombákat fogyasztunk, az megmérgezi az emberi sejteket is, így mindegyik fajtájuk – legyen az akár csiperke, őzlábgomba, moszat vagy szarvasgomba – mindenféle formában mérgező.” Hol az ok–okozat? Csak azért, mert széndioxidot termel, már mérgező? Értem én, a hús is mérgező, de pl. a növények éjjel termelnek valamennyi széndioxidot.)

Miért „működik” mégis a lúgosítás egyeseknél? Ha jobban megnézzük az ajánlásait, azt találjuk, hogy javasolja a telített zsírsavak kerülését, a teljes kiőrlésű gabonákat, az alkohol és a dohányzás mellőzését stb., stb. – vagyis tartalmaz egy csomó valóban egészséges dolgot is, igaz, ostoba érvekkel támasztja alá a szükségességüket. Hogy azonban miért kellene meginnunk testsúlykilónként napi 1liter vizet, vagy miért kellene megvennünk a pH-Booser havi adagját 30 000-ért, vagy hogy mire jó a Green Superfood – azt már csak a lúgosítás pápái tudják…

Az utolsó szög az elmélet koporsójába pedig maga a feltalálója, bizonyos Robert O. Young, aki háromszoros doktorátusát – melyek közül egyik sem orvostudományi – egy levelező főiskolán (!) szerezte, az Egyesült Államokban ugyanis ez is lehetséges. Természetesen soha semmilyen elismert szaklapban nem publikált a standard tudományos elvárásoknak megfelelő kutatási eredményt, de újabban már „felfedezte a vörösvértestek belső fényét, ami a fotoszintetizáló növényektől ered és a táplálékkal jut be a szervezetbe”. Ámen.